»

Szabó  Gyula - életrajz

1907. Budapest – 1972. Prága

1907.  június 8-án született Budapesten.  Apja Szabó József szoba-, templom- és címfestő. Anyja Hozlinger Júlia, aki az özvegy Szabó József második felesége.

1909-ben Losoncra költöztek, a jobb munkalehetöség reményében.

Az Osztrák Magyar Monarchia az I. világháború után szétesett, Magyarország vesztesként került ki a háborúból. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején az apa meggyőződéses szociáldemokrataként elvállalta a losonci forradalmi direktórium elnöki tisztét.

A Tanácsköztársaság elbukott, Losonc a  Csehszlovák Köztársaság fennhatósága alá került. A  családot száműzték az országból, ezért magyarországi rokonoknál keresett menedéket.

Az apát azonban Magyarországon vizsgálati fogságba vetették  a Tanácsköztársaságban való tevékenysége miatt. Miután ügye tisztázódott, szabadon engedték, de a családot kiutasították Magyarországról is. Az öt fiú-, egy leánytestvérből, és a két felnőttből álló család hónapokig egy ekhós szekéren húzta meg magát.

Végül visszatértek Losoncra, ahol egy földbirtokos barát hálából kiutalt számukra egy béreslakást. Csehszlovák állampolgárságot azonban még hosszú-hosszú évekig nem kaptak.

Ezek a körülmények nagyban befolyásolták Szabó Gyula későbbi művészetét, hiszen emiatt nem tanulhatott. A polgári iskola elvégzése után, apja mellett segédként, majd 17 éves korától,  1924-től önálló iparosként dolgozott.

Művész akart lenni. Hatalmas elhivatottság-érzésétől hajtva, minden megkeresett pénzét festékekre, rajzeszközökre, önművelésre költötte. Rajz, és festészeti órákat vett Gyurkovics Ferenc és Gerő Gusztáv losonci festőktől, és megvásárolt minden könyvet, folyóiratot, amiből csak művelődni, tanulni tudott.

A festészet mellett verseket, és egyéb irodalmi alkotásokat is írt.

Ebben az időben ismerkedett meg Veneny Lajos csalóközi magnemesítővel, műgyűjtővel, aki felismerte tehetségét, és ettől fogva, egész életében anyagilag, és erkölcsileg támogatta őt. Ennek köszönhetően Szabó Gyula többször tartózkodott és alkotott a Csallóközben.

Esti tagozaton végezte tanulmányait, hogy megszerezze az érettségit.

1931-ben sikerült elvégeznie egy aranyozó és egy plakáttervező tanfolyamot, Hubacsek Zsigmond barátjától pedig könyvkötészetet tanult. Rengeteget festett, hiszen nem iparosként, hanem önálló művészként szeretett volna megélni.

1935-ben, 28 éves korában a megfeszített munka, kilátástalanság következtében idegileg összeroppant, írásai és művei nagy részét elégette.

Felépülése után újból alkotni kezdett. Barátai segítették, így két év elteltével Pozsonyban állította ki újabb festményeit..

A kiállítás hatására felfigyeltek rá, és állami ösztöndíjat kapott. Egy csoporttal Párizsba utazott, ahol rövid ideig a Julien Akadémián tanult.

Párizsban megismerkedett az impresszionisták és posztimpresszionisták műveivel. Ez az út olyan nagy hatással volt rá, hogy ekkor döntötte el véglegesen, hogy csakis a művészettel fog foglalkozni. Mivel úgy gondolta, hogy művészként nem volna elegendő pénze egy család eltartásához, ezért szakított jegyesével, Kolozsváry Ellával, és véglegesen a művészettel „jegyezte el magát.”

Festett tájképeket, csendéleteket, az egyszerű emberek életéből vett jeleneteket, önarcképet, és egyéb, a világról alkotott nézeteit tükröző képeket.

Közben a politikai helyzet ismét változott. Kitört a II. világháború. A háború alatt Losonc ismét Magyarországhoz került, így Magyarország különböző városaiban állíthatta ki műveit. A háború borzalmai, a sok szenvedés, szegénység, mélyen érintették őt, befolyásolva ezzel alkotásai témáját is.

A II. világháború alatt születtek a Hegyi beszéd, Szegény gyerekek döglött madárral, Festőnő, Narancs, Panaszos táj, stb. című képei.

1942-ben rövid ideig a Balatonnál tájképeket festett vízfestékkel, majd két évig az Ipolysági játékgyárban játékokat tervezett.

1944-ben behívták katonának, ahol egy légitámadás alatt találat érte a házat, amelynek óvóhelyére menekült. 9 és fél órát volt a romok alatt, mire megtalálták. 48 ember közül csak hárman maradtak életben. Idegbénulást kapott, ezért leszerelték.

A háború után, 1945-ben kezdett fametszeteket készíteni, amelyekkel nemzetközi versenyeken kapott díjakat.

Leghíresebb sorozatai az Ecce homo (Íme az Ember), Ecce Vita (Íme az Élet), Emberek a hegyen, Az élet oltára. Gyakran ábrázolta az anyát, a dolgozó embereket. Ilyen művei az Anya gyermekével, Gallyhordók, Faültetés, stb.

A háború után Losonc a Csehszlovák Szocialista Köztársaság területéhez került, ahol a művészektől azt várták el, hogy dicsőítő módon, úgynevezett szocialista realizmus stílusában ábrázolják a munkásembereket. Szabó Gyulától nem állt távol a munkásemberek ábrázolása, de nem volt hajlandó sorsukat szebbnek ábrázolni, mint ahogy azt tapasztalta.

Festészete során nemcsak realista stílusban, hanem rengeteg más féle módon is alkotott. Több műve az imresszionizmus, más művek egyéb modern irányzatok, mint a kubizmus, expresszionizmus, posztimpresszionizmus, szürrealizmus jegyeit mutatják.

Kiállításai által egyre híresebbé vált.

1949-ben tagja lett a Csehszlovák Képzőművészek Szövetségének. Életkörülményei fokozatosan rendeződtek.

Losoncon házat vett ahol idős szüleivel együtt élt. Ebbe a házba hívta meg művész barátait, rendezett beszélgetéseket, találkozókat, otthona szinte kulturális találkozóhellyé vált.

A festés mellett továbbra is írt, és minden alkalmat megragadott, hogy utazhasson, idegen tájakat ismerhessen meg.

Az olajfestésen kívül festett temperával, akvarellel, készített monotípiát és más kombinált technikákat is alkalmazott. Egyre gyakrabban jelentek meg vásznain a rézdomborítások, amelyek a kép valamelyik részletét emelik ki. Műviben sok a szimbolikus elem, gyakran használt jelképei a nap, a kéz, a szem, a madár. Művein keverednek  a valóságos és az elképzelt formák.

50 éves korára egyre inkább a lét nagy kérdéseire kezdte keresni a választ.

1961-ben meghalt édesapja, majd 1968-ban az édesanyja is, akit halála előtt két éven keresztül ápolt. Képeire egyre gyakrabban festett csontokat, koponyákat.

1967-ben, 60 éves korában megkapta a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Érdemes Művésze díjat.

1968-ban megismekedett egy fiatal lánnyal, Haltemberger Kingával, aki tanulmányt írt műveiről. A sok beszélgetésből barátság, majd hamarosan szerelem született. A 62 éves művész és a huszonéves hajadon 1969 augusztusában házasságot kötött.

Az olajfestés helyett egyre gyakrabban használt úgynevezett viaszos temperát, mert az gyorsabban száradt, és rövid idő alatt több új képet tudott festeni.

1971-ben Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában mintegy 300 alkotását szemlélhette meg a közönség. Szabó Gyula régi álma teljesült ezzel. Ezt a kiállítást tartotta egyik legnagyobb sikerének.

Műveiben egyre inkább eltávolodott a valósághű elemektől, a realisztikus ábrázolástól. Ekkor készült festményein felfedezhető, hogy a művész már az elmúlás, az élet végességének gondolataival, érzéseivel foglalkozott. Az addig életet jelképező Nap szimbólumot felváltja a Hold, mint a Halál, a Vég szimbóluma. Ebből az időszakból legismertebb műve az Aki már csak a Holddal beszélget.

Talán érezte a véget.

Egyre gyakoribb fejfájása miatt orvoshoz fordult, aki agydaganatot diagnosztizált.

1972 februárjában műtét céljából Prágába utaztak egy híres agysebészhez, aki azonban már nem tudott segíteni.

Szabó Gyula 1972. május 25-én a prágai vinohradyi kórházban eltávozott a földi életből.

 

ZGQyZj